Két mondat, két világ – Orbán Viktor 2006-ban a hazugság ellen lépett fel, Kollár Kinga 2025-ben a pénzmegvonás mellett állt ki

Különös dolog a politikai emlékezet: hol gyorsan felejt, hol újraír, hol pedig úgy válogat a múlt pillanatai között, mint egy rutinos szerkesztő a képsorokból. Az elmúlt hetek eseményei jól példázzák, miként lehet egy közel két évtizeddel ezelőtti felszólalást új értelmezési keretbe helyezni, és a jelen botrányait a múlt – torzított – tükrében elkenni. Kollár Kinga a Tisza Párt brüsszeli EP-képviselője széles körben vállalhatatlannak tartott kijelentéseit a párt kommunikátorai azzal próbálták tompítani, hogy párhuzamba állították Orbán Viktor 2006-os kijelentéseivel. Megvizsgáltuk mennyiben feleltethető meg egymásnak a két helyzet és a két kormánykritika – írja legújabb elemzésében a Faktum.hu.

 A tanulmányban felidézték, hogy Kollár Kinga nagy vihart kavart megszólalásának lényege, hogy a tiszás képviselőnő szerint a Magyarországnak járó uniós források befagyasztása rontja az életszínvonalat, így politikailag kedvez az ellenzéknek, ezért pozitív fejleményként tekint rá a 2026-os választások előtt.

Az ellenzék és a szimpatizáns megmondóemberek által leggyakrabban említett mentség egyszerű és önfelmentő: „Orbán Viktor is pontosan ugyanezt tette 2006-ban!” Az ellenzéki nyilvánosságban tehát azzal a párhuzammal igyekeznek ellenpontozni a Kollár Kinga sajátos okfejtése okozta zavart, hogy.a jelenlegi miniszterelnök szintén az uniós pénzek megvonását kérte Brüsszeltől – írták.

 A tanulmány szerzői alapján, ahhoz, hogy megértsük, mi történt valójában 2006-ban, és miért nem lehet párhuzamot vonni a mostani eseményekkel, vissza kell idéznünk az őszödi beszéd utáni hónapokat. 

Mint ismert, a beszéd kiszivárgása megrázta az országot. A választásokat nem sokkal korábban megnyerő MSZP–SZDSZ-koalíció hitelessége egyik pillanatról a másikra szertefoszlott, és a kormány legitimitása mély válságba került. Az utcákon tüntetések kezdődtek, a közbizalom megingott, a gazdasági fundamentumok pedig súlyosan sérültek. A beismerés – miszerint a választók szándékos félrevezetésével nyertek választást – nem csupán belpolitikai kérdés volt, hanem európai jelentőségű is, hiszen az Európai Unió is az adott kormány által szolgáltatott adatokra alapozta a költségvetési értékeléseket, támogatási döntéseket.

Ebben a politikai és morális vákuumban szólalt fel Orbán Viktor, az ellenzék akkori vezetője Strasbourgban, az Európai Néppárt frakcióülésén. A felszólalás lényege világos volt: az Európai Unió ne nyújtson politikai segítséget egy olyan kormánynak, amely bevallottan és szándékosan hazudott. Az ellenzéki narratívával ellentétben azonban Orbán sem akkor, sem később nem beszélt az uniós források felfüggesztésének szükségességéről. Nem kérte Brüsszeltől a magyar állampolgárok megbüntetését, nem szorgalmazta, hogy a kohéziós támogatásokat vagy bármilyen más pénzügyi eszközt vonjanak meg. Amit kért: az Unió ne legitimáljon egy hazugságra épülő kormányzást, ne tartsa fenn a látszatát annak, hogy minden rendben van, miközben a demokratikus közbizalom teljesen elpárolgott– hangsúlyozta a Faktum.

Emlékeztettek, hogy így a mondanivaló tehát nem pénzügyi, hanem erkölcsi természetű volt.

A hazugság és annak legitimálása nem csak elvont erkölcsi dilemmaként jelentkezett 2006-ban, a kontextus  gazdasági szempontból is figyelemre méltó volt. Magyarország a választások előtti hónapokban jelentősen kozmetikázott költségvetési adatokat közölt az unióval. A deficit a hivatalos kommunikációban jóval kisebb volt, mint a valóságban. A trükközés jól dokumentált, a költségvetési fegyelem teljes hiánya pedig a nemzetközi pénzügyi közösség bizalmát is megrendítette.

 A tanulmányban párhuzamot vontak a mostani helyzette: A Tisza Párt EP-képviselője, Kollár Kinga az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának ülésén a következő mondatot mondta: „A magyarok romló életszínvonala erősítette az ellenzéket. Én ilyen értelemben nagyon pozitívan tekintek a 2026-os választásra.” 

Kollár Kinga nem elvi aggályokat fogalmazott meg, nem azt mondta, hogy az Európai Bizottság elvi kiállása hosszú távon erkölcsi hozadékkal jár majd. Azt mondta, hogy a magyar emberek életszínvonalának romlása politikailag kedvező. 

A cikk szerint, a történet mögött ugyanakkor kirajzolódik egy mélyebb, elvi probléma is: vajon meddig tekinthető legitimnek, ha egy magyar párt politikai céljai elérése érdekében a külföldi – főként brüsszeli – döntéshozók támogatását keresi? 

Ezzel kapcsolatban a tanulmányban felhívják a figyelmet arra, hogy a szuverenitás kérdése az elmúlt években egyre hangsúlyosabban van jelen a közéletben, és nem véletlenül. Amikor egy magyar politikai erő nyíltan számol azzal, hogy az ország külső meggyengítése növeli a saját hazai esélyeit, az túlmutat a klasszikus pártverseny keretein. Ez nem pusztán külpolitikai együttműködés, hanem a nemzeti érdekek alárendelése egy adott politikai projekt sikerének. 

A tanulmány szerzői az alábbi tanúlságot vonták le:

Az egyik a közbizalom megingását próbálta orvosolni, a másik a közéleti gyengülést akarja politikai előnnyé kovácsolni. A magyar politikai közösség felelőssége, hogy ezeket a különbségeket ne mossa el a politika emlékezetének szerkesztője – hanem élesen, pontosan, igazságosan nevezze nevén.

Nyitókép:Lázár János Facebook-oldala

***